Ajánlatkérés
Kérjen ingyenesen ajánlatot a portálon regisztrált tagoktól!
Térképes kereső
Kereséshez kattintson a megfelelő megyére
Információk
Még több kazincbarcikai vőfély
Elek Gyula
Bemutatkozás

Kedves Házasulandók!

Nevem Elek Gyula, 1972. június 02-án születtem Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Sajószentpéteren, és egy tőle nem messze lévő kis faluban Sajólászlófalván nevelkedtem fel.
2010-ben Kazincbarcikára költöztem, jelenleg itt élek. Az ország különböző tájain vőfélykedem.

Mondhatom azt, hogy gyermekkoromtól kísér ez a hivatás, eleinte csak, mint "kisvőfély" egy-egy versikével kedveskedtem a rokonok, unokatestvérek esküvőjén, idővel pedig már a barátok, ismerősök, majd később a kollégák esküvőjén is a teljes mulatság levezetését, megszervezését bízták rám. Tudtommal én vagyok az első a családunkban, aki a vőfély mesterséget űzi. Verseimet gyermekkorom óta gyűjtögetem és formálom saját egyéniségemhez.
A hobbymnak élve több éven keresztül vettem részt lakodalmakon zenészként is, így sok vőfélyt megismertem, akik azóta is a barátaim, és akiknek az óta is hálás vagyok! -nagyon sokat tanultam tőlük.
Fontosnak tartom a kölcsönös szimpátia és bizalom kialakulását, hiszen az Ifjú Pár élete egyik legszebb napját bízza, a vőfélyre. Éppen ezért egy előzetes személyes találkozó elengedhetetlen, hogy az Ifjú Párral kölcsönösen megismerjük egymást. Természetesen ez a találkozó semmilyen kötelezettséggel nem jár.
Többéves tapasztalatomat felhasználva szívesen segítem a párokat az előkészületekben, pl. tanácsadással és a szolgáltatók ajánlásával. Együtt állítjuk össze az esküvői forgatókönyvet, a Pár kívánsága szerint.
Alapelvem, hogy a vőfély ne legyen főszereplő, beszéljen érthetően, vegye le a terhet az örömszülők válláról.
Köszönöm hogy időt szánt arra, hogy megismerjen, ha továbbiakban kérdése lenne, szívesen állok rendelkezésére.

Tisztelettel: Elek Gyula

Elérhetőség
Név: Elek Gyula
E-mail: gyuel@freemail.hu
Web cím: http://www.elekgyula.hu
Postai cím: 3700 Kazincbarcika
Műsornaptár
<< 2012. Május >>
H K Sz Cs P Sz V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031