A zenekar Horizont néven 2001. augusztusában alakult 4 fővel ez a létszám 2006 augusztusban bővült bassgitárosunkal Ferivel. Mindegyikünk gyermekkorában kezdte a zenélést és egészen fiatalon már kezdő zenekarokban játszottunk. A zenekar két tagja Mihály és Kálmán már több mint 20 éve együtt egy zenekarban zenél majd később került a csapatba István és jómagam Tibor. Legutoljára csatlakozott hozzánk Feri aki nagy tapasztalatú rutinos bassgitáros.
Tolna megyében lakunk de szívesen megyünk bárhova ahova meghívást kapunk a távolság még sosem volt akadály.
Repertoárunk színes, arculatunk változatos. A tradicionális lakodalmastól a táncolható popzenéig, de fellelhető a 70-es 80-as évek egy-két discoslágere is.
Igyekszünk lépést tartani a kor követelményeivel ezért folyamatosan, bővítjük tudásunkat a mai slágerekkel.
Játszottunk már jó néhány lakodalmat, bált, rendszeres zenészei vagyunk a paksi Augusztus 20.-i utcabálnak, illetve Pünkösdi Fesztiválnak. Szívesen járunk kisebb klubokba, vendéglátóhelyekre, is mint pl. a szekszárdi Grund Drink Bár ahol már sokszor, húztuk a talpalávalót.Utcabál vagy szüreti felvonulás gyalog vagy lovasszekéren semmi nem szabhat határt a hangulatnak.Volt már számtalan kalandos buli és reméljük lesz is még ezerszám.
Látogassa meg megújult honlapunkat!