Ajánlatkérés
Kérjen ingyenesen ajánlatot a portálon regisztrált tagoktól!
Térképes kereső
Kereséshez kattintson a megfelelő megyére
Információk
Még több kalocsai vőfély
Molnár Zoltán János
Bemutatkozás

Molnár Zoltán János a becsületes nevem. Kalocsán születtem 1980. április 19.-én. Szüleimmel és egy bátyámmal Miskén éltem 27. életévem betöltéséig. Ebben a csodálatos faluban töltöttem gyermekkoromat, sok szép emlék fűződik hozzá. A helyi általános iskolában tanultam meg az alapokat. Középiskolás éveimet a bajai Tóth Kálmán Vízügy Technikumban volt szerencsém eltölteni.

Ezek után Szekszárdra kerültem egy számítástechnikai iskolába, ahol a programozás alapjaival ismerkedtem meg. A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karán tanultam ki a szociális munka csínját bínját. Majd Pécsett fejlesztettem tovább ismereteimet a Szociálpolitikai szakon.

Jelenleg a Kalocsai Szociális Központ alapszolgáltatását próbálom igazgatni több kevesebb sikerrel, de inkább több, mint kevesebb. A munkámról röviden ennyit.

1987-óta néptáncolok Miskén. Már több mint 20 éve űzöm ezt a műfajt, így az életem szerves részévé vált, inkább életformává.

A néptáncból adódik a vőfélykedésem is. 2005-óta vagyok hivatásos vőfély, így tapasztalatom is van már. Több mint 80-90 lagzi van a hátam mögött. Mivel sokat törődöm a népműveléssel és a hagyományok ápolásával, így sok mindent tudok a lakodalmak menetéről és az emberek szokásairól. Szeretem, ha az emberek jól érzik magukat körülöttem. Próbálom az ifjú pár e különleges napját a lehető legszebbé tenni. A szülök válláról levenni a gondviselés terhét, hogy csak a vendégekkel és a jó hangulattal foglalkozzanak.



Jó szórakozást!

Molnár Zoltán János

Néptáncos Vőfély

Elérhetőség
Név: Molnár Zoltán János
E-mail: m.zoltan.vofely@gmail.com
Web cím: http://www.molnarzoli.eoldal.hu
Postai cím: 6300 Kalocsa Széchenyi u. 47
Képgaléria
Műsornaptár
<< 2012. Május >>
H K Sz Cs P Sz V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031