Ajánlatkérés
Kérjen ingyenesen ajánlatot a portálon regisztrált tagoktól!
Térképes kereső
Kereséshez kattintson a megfelelő megyére
Információk
Még több levéli vőfély
Radák Tamás
Bemutatkozás

Kedves Ifjú Pár!

Egy lakodalom alatt sok tennivaló akad, amelyeket a család csak sok rohangálással és idegeskedéssel tud megoldani. A vőfély feladata hogy a lehető legtöbb terhet levegye az ifjú pár és az örömszülők részéről. Emellett pedig vidám hangulatot teremtsen és levezényelje a mulatságot.
Alapelvem: az ifjú pár kedve szerint történjenek az események, a vidám hangulatot csak szükséges esetben szakítsuk meg, a násznép, de főképp az ifjú pár ízlésének megfelelő „játékok” színesítsék az estét.
Feladatom a vőlegény, menyasszony búcsúztatástól kezdődően a menyecske (új asszony) bemutatásáig, a második vacsoráig tart, illetve eddig van igazán értelme. Közben valamennyi fogás „kikiáltása”, játékok, köszöntések levezetése, menyasszonytánc, menyecske köszöntő történik, illetve az, amit az ifjú pár szeretne.
Szívmelengető és vidám hangulatú (népi jellegű) verseimet, több mint 20 éves vőfélyi tapasztalataimat és szintén több mint 20 éves rendezvényszervezői múltamat ajánlom sok szeretettel.

Elérhetőség: Radák Tamás
9221 Levél, Szövetkezet u. 14.
Tel: 06-20- 929-22-11
e-mail: raditom@freemail.hu
kulturhaz@level.hu

Elérhetőség
Név: Radák Tamás
E-mail: raditom@freemail.hu
Postai cím: 9221 Levél
Műsornaptár
<< 2012. Május >>
H K Sz Cs P Sz V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031