Ajánlatkérés
Kérjen ingyenesen ajánlatot a portálon regisztrált tagoktól!
Térképes kereső
Kereséshez kattintson a megfelelő megyére
Információk
Még több sárospataki vőfély
Vőfély Laci
Bemutatkozás

Engedje meg hogy röviden bemutatkozzam:

Vajóczki Lászlónak hívnak és Sárospatakon élek feleségemmel és három gyermekemmel.
Több mint húsz éve az egyik unokanővérem kérésére megtanultam a vőfélyverseket és el is mondtam a lakodalmukban.Ez volt életem első vőfélysége itt indult vőfélypályafutásom. Ami azóta töretlenül folytatódott így már közel háromszáz alkalommal ölthettem magamra a vőfélybokrétát.


Most néhány szót írok a vőfély tevékenységemről:

A lakodalmakba az elsők közt érkezem és fogadom a vendégeket hellyel étellel itallal kínálom őket.
Egyeztetek a videóssal zenészekkel szakácsokkal az esküvő menetéről.
Majd ezt követik a versek beköszönés kikérés búcsúztatók ebéd majd elindulunk a házasság kötésre.
Kisérem a menyasszonyt közben vidám nótákat éneklek a násznéppel.
Miután vissza érkezünk mondok egy pohorköszöntöt majd pedig mulatunk a vacsora kezdetéig.
Vacsorakor egy egy szép verssel feltálalom az ételeket két fogásközt pedig vidám köszöntőket mondok.
Éjfélkor menyecske tánc.
Aztán általában a cipők kiváltása végül a menyasszonyi torta kiosztása következik.
Míg a zenekar pihen a lakodalom folyamán addig vidám játékokat játszunk a násznéppel vagy jókat nótázzunk.
Röviden ennyi, de ha felkeltettem érdeklődését,szívesen tájékoztatom elérhetُségeim valamelyikén !


Elérhetőség
Név: Vőfély Laci
E-mail: vajczi@postafiok.hu
Web cím: www.vofely-laci.hu
Postai cím: 3950 Sárospatak Illyés Gyula utca 8
Műsornaptár
<< 2012. Május >>
H K Sz Cs P Sz V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031